A Munka Törvénykönyve fiatal munkavállalókra vonatkozó szabályai

  • Ez a bejegyzés több mint egy éve jelent meg, előfordulhat, hogy egyes állítások a törvényi változások okán már nem érvényesek.

    Magyarországon a tegnapi napon, a világ legtöbb országában pedig június 1-én ünneplik a gyermeknapot. Ezen apropóból, illetve mert közeleg a nyári szünidő – amit sok fiatal nyári munkával is tölt majd – tekintsük át a Munka Törvénykönyve fiatal munkavállalókra vonatkozó szabályait.

    Fiatal munkavállaló a 18. életévét be nem töltött munkavállaló. Főszabály szerint munkavállaló az lehet, aki a tizenhatodik életévét betöltötte. Ettől eltérni a tizenötödik életévét betöltött nappali képzésben résztvevő tanuló esetében lehet, aki az iskolai szünidő alatt létesíthet munkaviszonyt. Külön jogszabályban meghatározott kulturális-, hirdetési-, illetve sporttevékenységre a fiatalabbak is létesíthetnek munkaviszonyt, de kizárólag gyámhatósági engedéllyel.

    A 14. életévét betöltött munkavállaló esetén, a szülő vagy törvényes képviselő hozzájárulása szükséges a munkaszerződés megkötéséhez, módosításához és megszüntetéséhez. A fiatalabbak esetében a törvényes képviselő a munkavállaló nevében jár el. A fiatal munkavállaló napi munkaideje maximum 8 óra lehet, amennyiben több munkaviszonya van, akkor azok munkaidejét össze kell számítani. A Munka Törvénykönyve a nagykorú személyek estében nem tartalmaz ilyen korlátozást, így akár két 8 órás munkaviszony is létesíthető egyidejűleg, a fiatalkorúak számára azonban ez nem megengedett.

    A fiatal munkavállaló számára éjszakai munka, valamint rendkívüli munkaidő (túlóra) nem rendelhető el. Ha a fiatal munkavállaló napi munkaideje a 4,5 órát meghaladja akkor legalább 30 perc, ha a 6 órát meghaladja, akkor legalább 45 perc munkaközi szünetet, és legalább 12 óra napi pihenőidőt kell biztosítani.

    A fiatal munkavállaló esetében a heti pihenőnap és a heti pihenőidő egyenlőtlenül nem osztható be. A fiatal munkavállaló számára legfeljebb egy heti munkaidőkeretet lehet elrendelni.
    A fiatal munkavállalónak évi 5 nap pótszabadság jár, legutoljára abban az évben, amelyben a 18. életévét betölti, ezt a szabadságot nem szükséges arányosítani.

    A fentebb felsorolt szabályok a fiatal foglalkoztatottak esetében nem csak a munkaviszonyra, hanem valamennyi jogviszonyra vonatkoznak.

    Amennyiben kérdésed merült fel, keress bizalommal a konyveles@kontirtrend.hu e-mail címen, vagy a főoldal üzenetküldő menüpontján keresztül!

    Jelen bejegyzésben közölt adatok tájékoztató jellegűek, nem tekinthetők adó-, jogi-, vagy egyéb tanácsadásnak. A bejegyzés alapján meghozott üzleti döntésekből eredő károkért, jogkövetkezményekért a Kontír Trend Kft. felelősséggel nem tartozik.