Érkeznek a gépjárműadóval kapcsolatos információk a cégkapukba

  • Ez a bejegyzés több mint egy éve jelent meg, előfordulhat, hogy egyes állítások a törvényi változások okán már nem érvényesek.
  1. január elsejétől a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény 9. §-a alapján az önkormányzati adóhatóságok helyett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal látja el a gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat.

A központi adóhatóság minden év elején határozatot vagy értesítőt küld az ügyfelek számára. Azon ügyfelek részére akiknek a tavalyi évhez képest változott a fizetendő adója annak határozatot-, akiknek a tavalyi évvel egyező módon kell teljesíteni a kötelezettségét annak értesítést küld az adóhatóság.

Azon adózók akik elektronikus kapcsolattartásra kötelezettek, azoknak a cégkapus tárhelyre, azon egyéni vállalkozók és magánszemélyek akik rendelkeznek ügyfélkapus regisztrációval azoknak az értesítési tárhelyre, minden más érintett részére postai úton érkezik értesítés, vagy határozat.

Ha valakinek olyan képviselője, meghatalmazottja van, aki eljárhat a gépjárműadóval kapcsolatban, akkor a határozatot csak a képviselő kapja. Az emlékeztető értesítést az adózó és a képviselő is megkapja.

Nem kapnak sem határozatot, sem értesítést a gépjármű tulajdonosok ha őket a tárgyévre adómentesség illeti meg. Ilyenek a költségvetési szervek, az egyházi jogi személyek, azon civil szervezetek akik benyújtották a GJADO nyilatkozatot a 2022-es évre, és adómentességre jogosultak, valamint azon adóalanyok akiknek minden gépjárműve adómentességet élvez.

A gépjárműadó első előlegrészletét 2022. március 15-ig, a második előlegrészletét 2022. szeptember 15-ig kell megfizetni a NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlájára. A 2022-es évtől az adót kerekítés nélkül kell megfizetni, az adózás rendjéről szóló törvény 2022. januárjától hatályos módosításával ugyanis a gépjárműadó bekerült azon adónemek közé, amelyeket kerekítés nélkül kell megfizetni.

Pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózók kizárólag belföldi pénzforgalmi számlájukról átutalással vagy házibankos átutalással teljesíthetik a befizetést. Pénzforgalmi számlanyitásra nem kötelezett természetes személyek emellett bankkártyával és csekkel is fizethetnek. Csekket SMS-ben, a NAV honlapján és telefonos ügyfélszolgálatán keresztül, a CSEKK jelű ANYK nyomtatvány beküldésével és az ügyfélszolgálatokon személyesen is lehet igényelni.

    Amennyiben kérdésed merült fel, keress bizalommal a konyveles@kontirtrend.hu e-mail címen, vagy a főoldal üzenetküldő menüpontján keresztül!

    Jelen bejegyzésben közölt adatok tájékoztató jellegűek, nem tekinthetők adó-, jogi-, vagy egyéb tanácsadásnak. A bejegyzés alapján meghozott üzleti döntésekből eredő károkért, jogkövetkezményekért a Kontír Trend Kft. felelősséggel nem tartozik.