A kis és középvállalkozások számára 2022-ben is 1% az iparűzési adó mértéke

  • Ez a bejegyzés több mint egy éve jelent meg, előfordulhat, hogy egyes állítások a törvényi változások okán már nem érvényesek.

A 639/2020. (XII. 22.) kormányrendelet tartalmazta az iparűzési adó csökkentésére vonatkozó szabályokat, amely először a 2021-ben végződő adóév vonatkozásában lett megállapítva. Ez a 2022-es évre az 641/2021. (XI. 25.) kormányrendelettel lett kiterjesztve.

Az iparűzési adó felezéseként ismert intézkedés lényege, hogy a KKV törvényben foglaltaknak megfelelő kis és középvállalkozás számára az iparűzési adó mértéke 1%, amennyiben az önkormányzati rendeletben megállapított adómérték ennél magasabb.

A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerint kis- és középvállalkozásnak minősül az a vállalkozás amelynek az összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és az éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

Ezen kategórián belül kisvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek az összes foglalkoztatotti létszáma 50 főnél kevesebb, és az éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

A kis- és középvállalkozás kategórián belül mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek az összes foglalkoztatotti létszáma 10 főnél kevesebb, és az éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

Nem minősül kis- és középvállalkozásnak az a vállalkozás, amelyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése külön-külön vagy együttesen eléri vagy meghaladja a 25%-ot. A feltételeket a kapcsolt-, és partnervállalkozásokkal összevontan kell vizsgálni.

A kedvezményt a fizetendő adóelőlegben is lehet érvényesíteni, ehhez először 2021. február 25-ig kellett egy nyilatkozatot benyújtani a központi adóhatóság számára.

Azon vállalkozások amelyek ezt követően alakultak, vagy új székhelyet/telephelyet létesítettek, 2022. február 25-ig a 22NYHIPA nyilatkozat benyújtásával kellett ezen igényüket jelezni a központi adóhatóság részére.

Az önkormányzati adóhatóság a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól hozzá beérkezett nyilatkozatok alapján a 2022. március 15. napjára a 2020-as adóévről szóló iparűzési adóbevallásban bevallott I. félévi adóelőleget, illetve a 2022. szeptember 15. napjára 2022. május 31. napjáig bevallandó II. félévi adóelőleget hivatalból mérsékli.

Nem kell nyilatkozniuk azon KATA alanyoknak, akik éltek a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 39/B. § szerinti tételes adó választás lehetőségével, számukra a helyi adóhatóságok a kedvezményt automatikusan érvényesítik.

A helyi adókról szóló törvény 51/L. § és 51/N. paragrafusai értelmében a 2021. évben végződő adóév vonatkozásában alkalmazott adómérséklés a 2020. március 19-i, 2020/C 91 I/01 számú európai bizottsági közlemény 3.1. szakasza szerinti átmeneti támogatásként volt igénybe vehető, a 2022-ben végződő adóévben az adózó döntésén alapul hogy;

  • az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti általános csekély összegű támogatásként (de minimis),
  • az 1408/2013/EU bizottsági rendelet szerinti mezőgazdasági csekély összegű támogatásként vagy
  • a 717/2014/EU bizottsági rendelet szerinti halászati csekély összegű támogatásként, vagy
  • átmeneti támogatásként kerül elszámolásra

Ezt a választást a központi adóhatóság részére beadott nyilatkozatban kellett jelölni.

A vállalkozó számára a támogatást a székhely-, illetve a telephely szerinti önkormányzati adóhatóság az adóévről szóló adóbevallás benyújtását követő hónap utolsó napjáig, a  tételes adózást választó kisadózó vállalkozások tételes adója hatálya alá tartozó vállalkozó esetén az évet követő év február 28. napjáig kiállított okirattal igazolja.

    Amennyiben kérdésed merült fel, keress bizalommal a konyveles@kontirtrend.hu e-mail címen, vagy a főoldal üzenetküldő menüpontján keresztül!

    Jelen bejegyzésben közölt adatok tájékoztató jellegűek, nem tekinthetők adó-, jogi-, vagy egyéb tanácsadásnak. A bejegyzés alapján meghozott üzleti döntésekből eredő károkért, jogkövetkezményekért a Kontír Trend Kft. felelősséggel nem tartozik.